2006. augusztus 20., vasárnap

Kirándultam


Régen nem írt ide anya nekem hát megkértem most pótolja. A hét vége kicsit húzós volt. Apa a sikin betonozott szombat délelőtt és úgy volt hogy megyünk kirándulni valahová délután, aztán nem mentünk. Ennek több oka is volt az első és legfontosabb hogy valamiért 1/2 5-ig aludtam délután. nem tudom mi volt velem de nagyon jó volt. Meg aztán nem zavart a falusi mazsorett felvonulás sem, pedig az nagyon hangos volt de előttünk pont csak kicsit doboltak. Aztán itt volt a Tibor is és elbeszélgettünk. Majd anya tollászkodott és már 1/2 7 is elmúl akkor meg már hova menjünk. Nem baj jó volt itthon.

Éjjel nem sokszor voltam fenn de hívtam azért anyát hogy jobb lenne ha ide feküdne hozzám és persze hogy ha hívom jön is.

A vasárnap furcsán indult, mert anya nem főzött. megbeszélték a szüleim ha szombaton nem kirándultunk akkor elmegyünk vasárnap. Így is lett . Még külföldön is voltam mert tőlünk balassagyarmat úgy sokkal közelebb van. Elmentünk Nyírjesre, mert ott vannak tavak és üdülők, de onnan gyorsan eljöttünk mert nem nagyon volt szép. Majd már elmúlt 1 óra és kerestünk valami éttermet hogy ebédeljünk. De mivel még csak 1 óra volt haz nem szertettünk volna jönni elmentünk Hollókőre. Hát az igen szép falu és nagyon tetszett nekem. Voltak sokan, volt várjáték meg persze ebéd a Katalin csárdában, ami nagyon finom volt. Sokat sétáltünk és néztünk fazekasokat, fakanalasokat és még közelről lovat is láttam, Hát igen érrdekes volt a ló közelről hogy ilyen nagy.

Apa végig mondatta volna velem hogy apa de én csak pa-pa kiabáltam, ő meg morcos lett és sokat kuncogtunk.

Nagyon jó volt ez a két nap és a csavargás és megbeszéltük hogy máskor is megyünk kirándulni.

Nincsenek megjegyzések: