2010. május 25., kedd

beteg vagyok

döglődöm szombat óta, még mindig lázas vagyok, hasogat a fejem.

Heveny hörgőgyulladásom van. Egyik napról a másikra jött. Nagyon  rosszul vagyok.

Amint meggyógyulok jelentkezem.

2010. május 21., péntek

siker

Ma tudtam meg, hogy a vizsga amin részt vettem sikerült :-)) A tesztem 80% (szuper), az esszém 67% (kicsit égek miatta, jobb is lehetett volna), de a lényeg hogy megvan. Viszont a Parlament elfogadta a tv. módosítást, miszerint nem feltétel ennek a vizsgának a megléte. Na puff, mindegy, de az írásbeli rész megvan a szóbelire jelentkeztem júli.14-re. Ha minden igaz a közig. alapvizsgát kiváltja, akkor meg talán volt értelme :o)
Szóval ez van. Most kicsit lazítok, és újra nekimegyek a tanulásnak. Ha eddig eljutottam, nem hagyom abba. Csak lesz ennek értelme. :-)

2010. május 19., szerda

vizsga

Tegnap már nem volt kedvem írni. Nagyon fájt a fejem. A versenyvizsga írásbeli részét szerettem volna megcsinálni.
Maga a vizsga 2 részből állt. Az első egy teszt , ami nekem 80%-ra sikerült ( min. 60 kellett hogy a köv. részt teljesíthessük), majd jött az esszé. Hát nem voltam köszönő viszonyban az esszém címeivel (kettőből lehetett választani). Az egyiket választottam, írogattam, 3 munkanapon belül lesz eredmény. Olyan fejfájásom lett egész nap, nem vagyok én már hozzászokva ezekhez az izgalmakhoz. De úgy voltam vele ha már készültem, befizettem elmegyek és lesz valami. Hát ennyi ha lesz eredmény majd jelzem, addig is mindenki szorítson a 60 %-hoz, hogy mehessek szóbelizni.
A Petra ma kapta meg a második kör kullancs oltást, majd 3 hét és már a 18-hóst kapja. Hát ?! Hogy megy az idő. Hiszen még csak most született :-((
Dani a dackorszak közepén jár, szerintem nekünk ilyen eddig nem volt de most ? Nehéz átélni a dolgait.

Kathynak

Szóval ilyen a  kisruci. Nem valami jó a kép, de a lényeg látszik :-)

Kérlek Kathy ne haragudj hogy ilyen sok időre volt szükség. A Te alkotásod is szuper. Nagyon tetszett. A varrónőt akit ajánlottál sajnos nem tudom megkeresni, pedig kincs egy igazán jó varrónó, mert tőlem legalább 350 lm-re van :-))

2010. május 15., szombat

meggyógyultunk, nagyon tanulok , de minek?

Danika már meggyógyult. sajnos rengeteget esik így keveset vagyunk kinn, max. futtában vagyunk kinn a kocsiig meg vissza.

Azért nem jelentkeztem eddig, mert nagyon tanultam. Kedden megyek írásbelizni (versenyvizsga), viszont most olvastam a Kttv. tervezetet amiből ki van hagyva a versenyvizsga mint feltétel, így most nem tudom mit tegyek. Tanuljak tovább szorgalmasan? És el is menjek, vagy hagyjam a csudába?

Nem tudom, de szorít az idő és rengeteg dolgot kell még megnéznem, áttanulnom stb. Szóval keddig ne számítsatok rám, addig még megőrülök :-((

2010. május 4., kedd

Dani beteg

csak helyzetjelentek.

sajnos Dani nagyon lázas tegnap óta így már kétszer voltunk a doktornőnél. valamilyen vírusfertőzés :-(

Kathy a képet nem felejtettem el , amint tudom csinálok és felteszem.