2006. július 31., hétfő

Nekem is van tekim

Mi is történt velem vasárnap? Ja persze apa megígérte hogy elvisz rallyra, de úgy gongolta korán kel és nem szól nekem, de én kicseleztem.... Képzeljétek ahogy felkelt már jeleztem hogy indulhatunk, persze miutn felöltöztünk, így anya egyedül maradt a vasárnapi ebéd megfőzésével.

Apa szerint jól bírtam amíg vele voltam, bár ez összesen 1 óra volt mert apa telefonozott anyának hogy S.O.S. mert nagyon eleven vagyok és jöjjön értem. Persze anya gyorsan jött is, és már kocsiztunk is haza. Majd vártuk aput hogy befusson. Majden mdél volt mire jött, de előtte kaptam egy kis meglepit.

A papám volt Tatabányán a Sikin és hozott nekem egy teknőst, hát megint félek tőle, de azért jó fej mert szalad előlem és a bot elől amivel próbálom egyengetni az útját.

Aztán még dél előtt az Elemér is befutott élménybeszámolni. Sokáig itt volt de valami miatt ebédelni nem akart, majd sietett a mamimhoz.

Délután apa megint elment persze most nélkülem mert én aludtam ő meg elsurrant, de mikor felkeltem anyával azért mi is néztük kocsikat a tévében . Jó persze nem rallyokat hanemm Forma-1-et de nagyon érdekesnek találtam.

Majd megjött apa és elindultunk családlátogatni először a füle papáékhoz és a mamámhoz aki beteg kicsit mert a kórházban van hétközben és csak így hétvégére jöhetett haza, majd a másik mamiékhoz és a dédihez. Ott volt a Köri is és jókat kuncogtunk.

Későn értem haza mert már csak fürcsi volt és alvás.

2006. július 30., vasárnap

Ami kimaradt

Hát a tegnapi lelkesedés után anya kicsit ellazult és nem írta le a napom.

Szóval reggeltőől kicsit rosszul tűröm már a hosszan tartó meleget. Így nagyon nyűgi voltam. Majd apáék megbeszélték hogy ha felébredek délután elmegyünk a Camponába és nézegetünk állatokat. Olyan csuda jó volt de mielőtt mentünk még a Csibe-ringen megálltunk mert apa nagy rally rajongó és holnap 3.osztályú futam lesz itt. Hát képzeljétek nem féltem a zajtól , hanem nagyon tetszett az a kis idő amit ott voltam, de apa szerint huncutkodtam és indultunk tovább. Ez az áruház nevű valami tetszett nagyon mert kiskocsoban toltak és nem fáradtam el viszont nagyon megéheztem. Vettek anyuék vacsorát mert már este 6-volt és nagyot ettem.

Majd hazafelé jövet elkapott minket a zápor. komolyan nagyon félelmetes volt és érdekes is, mert még nem láttam kocsiból esőt. Furcsa is volt mert bár esett, nem lettem vizes. Ki érti ezt?

Itthon csak kicsit megmosakodtam és már mentem is aludni mert elszaladt az idő és 1/2 9 lett. Nagyon jól aludtam mert az esőtől lehűlt a levegő, és ki is kellett pihennem magam, mert apa megígérte hogy vasárnap elvisz versenyt néézni, de korán kell kelni 1/2 7-kor.

2006. július 29., szombat

Rólam

Szaisztok!

Még sosem próbáltam a naplózást, de jó lenne ennek a kis tücsöknek maradandót alkotni, ezért minden naját nyomon tudja követni az, aki olvas minket.
Daniról dióhéjban. 2004.12.09-én született Budapesten azóta Bajóton lakik egy kis faluban, Komárom-Esztegom megyében szüleivel és persze kutyájával / a kutya elvieg az anyukáé de most kisajátította kisfiam/.
Ngyon eleven kisfiú amit mostanság a nagy melegre fogunk, lehet hogy azért ilyen rossz. De azt majd napjával részletezem, vagy elmondja Ő. hirtelen ennyi.