2014. május 5., hétfő

Élünk

Igen élünk. Olyan érdekes az élet. Annyira  tudom várni, hogy egyes bloggerek frissítsenek, postoljanak, erre én már lassan fél éve nem írok... hallatlan.

Minden ok velünk. A napok gyorsan pörögnek már május van. Ma holnap itt az iskola vége.Dani jól teljesít. Nagyon ügyes, szorgalmas.  A szövegértés csak a mumus. Sajnos az nem megy annyira jól, bár most a második félévben már csak 4-est 5-öst szerzett belőle. Büszke is vagyok rá.

A trombita jól megy. Most megint versenyre készül, ami csak jövő ősszel lesz, de mivel országos verseny és 2 kötelező darab és 2 választott van, be kell gyakorolni mindent. Időben el kell kezdeni a felkészülést. Megjegyzem, hogy az első darab amit tanult borzasztó nehéz. Gyakoroltuk szorgalmasan, majd a Tibi bácsi behívott és megjegyeztem neki, hogy ez olyan se füle se farka semmi. Mondtam neki hogy ebből én nem hallok semmi jót. Na erre megmutatta, hogyan kell majd szólnia. És láss csodát, Dani kb. 1 héten belül tudta az ütemet és szép kerek egész lett a darabból. Volt tanszaki, ahol szintén csodásan játszotta el. Nagyon büszkék vagyunk rá. A tanár úr, meg is kérdezte, hogy milyen terveink vannak a tovább tanulással (megjegyzem 3-os a lelkem), mert tehetséges a gyerek és akár a zeneművészeti szakközép is szóba jöhet ahogy Ő látja, persze ahhoz a gyereknek és nekünk szülőknek is nagyon sokat kell hozzátennünk.

Petra nagyon aranyos. Az oviból nem sokat hiányzott. Nagyon nagy lelkesedéssel megy, mindent csinál. Ma sütöttek már kora reggel (1/2 8-kor már keverték be a sütit. Nagyon tudja a trombita fújókát fújni. Bár még nem döntötte el hogy min szeretne játszani ( :o). Vallamelyik nap fájt egy kicsit a hátsó foga. Mondom neki, lehet hogy jön még egy fog, erre olyan boldogan mondja hogy akkor már lesz elöl is? Hát sajnos nem ott fájt neki. Valahogy nagyon sok ragad a Daniról rá. Számol, mint annak idején a Dani. Összead, kivon már nem csak a tízes hanem a húszas számkörben. A számokat ismeri, írja bár néha pont fordítva. Persze tudom hogy ez jel is lehet a diszlexiára, de ugyanakkor a jobb-bal agyfélteke nem képezi jól le a képet és ezért rajzolnak jobb bal kéz dominancia kialakulása időt vett igénybe (Dani kétkezes volt az első kb 4 évben), írnak fordítva. Nagy baj nem lehet mert az oviban még nem szóltak az óvónénik miatta. A Dani annak idején mindent fejjel lefelé rajzolt. Ehhez képest Petra csak a kör pörgetést indítja fordítva :-) és a számokat tükrözve írja néha, illetve a két számjegyű számok olvasása néha fordítva történik. De erre ott lesz a suli, ahová idén még nem megy , lévén Ő is decemberi, így van még ideje érni.