2010. április 26., hétfő

a hétvégi program

Bajót mellett található Péliföldszentkereszt. Gyakran járok ide,  a templomba vasárnaponként mert nagyon jó kis közösség van. A hét végén szuper program lesz, melynek plakátjait láthatjátok itt.

Egy kis történelem:
Péliföldszentkereszt és környéke ősidők óta lakott hely, melyet a közelében található Berény-vár nevű, ismeretlen eredetű földvár, és az Öreg-kő sziklafalában lévő Jankovich-barlangban megtalált ősembermaradványok, a solutréei és magdaléna kori kultúra számos ritka emlékeivel is bizonyítanak.
Péliföldszentkereszt légifotó.jpg
A települést az oklevelek 1243-44-ben említik először, Peel (Pél) néven (Dl.4704), majd 1262-ben Pel alakban.
1358-ban a Nagymartoniak Bajót és Pél felének birtoklását igazolandó IV. Béla király 1243/44 körüli oklevelét mutatták fel.
1265 előtt Buken comes (ispán) volt itt birtokos, azonban miután örökös nélkül halt meg, a király a birtokot Hont-Pázmány nemzetségbeli Ármai Pál veszprémi püspöknek és Benedek comesnek adta, de Buken özvegye visszakövetelte.
1307-ben Péli Halyfa fiai itteni földrészüket eladták a Bajótiaknak, és határát leírták.
1325-ben Szente-Mágócs nemzetségbeli Olaszi Fewlde fia János öröklött péli birtokát szintén a Bajótiaknak adta el.
Nagy valószínűséggel a török időkben lakatlanná vált, innen eredhet nevének Péliföld alakja: „prelidum Péliföld”. A Szent-Kereszt névrész temploma nevére utal.
Barkóczy Ferenc hercegprímás kolostort építtetett a nazarénusoknak, akik 1763 és 1770 között működtek itt. Utánuk a pálos rend letelepítését kísérelték meg először 1866 és 1867, majd 1903 és 1906 között.
1913 novemberétől a kegyhelyet Don Bosco Szalézi Társasága vette át.
1950-ben a szalézi rendet feloszlatták, az épületeket államosították. Vájárképző iskola és internátus működött itt 1950-1981 között, majd az emeletes zarándokház fogház lett, gondozottjai a szénbányában dolgoztak. A manzárdos teológiaépület a helyi TSZ vadászháza lett.
1988 és 1994 között a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség lakta a kolostorépületet.
1992-től kezdve fokozatosan visszaköltözött a kolostorba a szalézi rend, jelenleg is ők üzemeltetik a helyet.
Péliföldszentkereszt régi búcsújáró hely, 13. századi temploma műemlék. Egy kálvária is található itt.

2010. április 22., csütörtök

vadászgörény simi :-(

Hol is kezdjem , annyi minden történt velünk mostanság. Először is sajnos kicsit tönkrement a számítógép. Napok kérdése volt mire jó lett. Majd a Danit baleset érte. Történt ugyanis hogy egy kedves ismerős vadászgörényt sétáltatott az utcában. Erre Dani nagyon lelkes lett és meg szerette volna simogatni. Az állatka pedig kicsit megkapta. Másnap hívtam a doktornőt és elmondtam mi történt velünk. Hát sajnos be kellett oltatni a Danit, a görény oltási papírjait be kellett mutatni hogy be van e oltva veszettség ellen, mert ha nincs akkor újabb oltássor. Végül a 6 éves oltást hozták előre, ÁNTSZ-nek jelentik stb. Így decemberben csak státusz viszgálat lesz. Juhhé.Egyenlőre minden ok a gyerekkel és görénnyel is, így remélem ennyi volt a kis kalandunk.Különben jól viselte az oltást. Bár fájdalomdíjként másnap nem ment oviba.

Volt az oviban valamelyik nap arcfestés és ugráló vár. Már előre mondta a Dani hogy köszöni szépen Ő nem kér festést, de amikor mentem érte az oviba, csak látom hogy ki van festve. Kérdeztem tőle mi történt hogy engedte magát? Erre Ő :Anya mindenkit kifestettek és ha én nem  engedem akkor a többiek kinevetnek. Na puff.

Mostanság rengeteget bicózunk. A kiscsaj állandóan mutatja a bringás kobakot hogy menjünk és már készülődik is ha indulunk. Továbbra is imád öltözni.

Kathynak köszönöm a segítséget kis ruha ügyben. A végén egy hasonló ruhát vettem , nem varrattam, lefényképezem és beteszem ide nagyon szép két sor tüllel záródik a szoknya, azon kisrózsák rávarrva. Gyönyörű rózsaszín.


Végül olyan rég raktam képet magunkról . Sorban :
A Dani mint kiskutya.
Petra a házi gyíkcsemetével
Petra cofisan, éhesen.
Dani huncut.
Itt Bajót fölött a hegyen sétálgattak apával.





.                                                                 

2010. április 6., kedd

Húsvét

A Dani már napok óta tűkön ül, hogy mi is lesz húsvétkor. Jelentem idén sem maradt el . Vasárnap a Dani nem kelt korán, ez meg is lepett így volt idő készülni.

A kis helyek a fűben már megvoltak, mert várta hogy kap nyuszit, így oda kapott ajándékot. Dani sok csokit és lábszárvédőt, Petra kiskosarat és sapeszt. Mondjuk még egy rakat ajándék van kinn a tárolóban, de annyi mindent kaptak hogy azokat majd később kapják meg. Petrának van még bicós sisak, nacika, Daninak kifestő, szandi, papucs és persze sok édesség, de azt majd apránként mert jelenleg is tele van az asztal édességgel. Ígérem teszek fel képet amint csinálok.

Persze az igazi élő nyuszka sem maradt el idén sem, így jelenleg az udvarunkban lakik egy szép nagy nyuszka.

A DAni hétfőn locsolkodni ment . Sajnos a Vandához nem ment át ,mert verset kellett volna mondania.De volt a csalábnál ahová menni szoktak. Egy szatyor édességgel jött haza :-) Nagyon boldog volt.

2010. április 3., szombat

újra beteg a Petra

újra beteg a Petra sajnos :-(

Ma már itt volt a doktornő mert lázas volt és nem is akart enni. Bár sajnos az evőkéjével nagy gondok is vannak, de most a normál minimál evését sem teljesítette. Tüszős mandula megint és persze antibiotikum.

Mit mondjak erre? Hurrá..........

Amúgy nagyon édes mindkét gyerek. Sokat vagyunk együtt. Várjuk a nyuszit