2008. március 5., szerda

újra itt

Majd egy hónap telt el azóta hogy írtam. Igazán nagy dolog nem történt. Eddig nem voltam beteg járok szorgalmasan oviba. sok mindent tanulok, már nyuszis versikéket szavalok.


Március 1-től anya már csak 6 órában dolgozik a munkahelyén később kell kelnem, ami nagyon jó és együtt reggelizünk. Majd 1/4 8-kor irány az ovi. Délután pedig ismét anya jön értem 1/2 3 körül vagy kicsit később és ez így szuper. Jókat sétáltunk eddig együtt délután, van időnk egymásra. Nagyon örülök ennek. Így szoktunk játszani mint a képen látható.