2010. március 10., szerda

15 hós oltás

Hát a 15 hós oltást sem kaptuk meg. A kisasszony jól van ahhoz hogy a betegek közé vigyem, azonban ahhoz nincs jól hogy megkapja az oltást. Sajnos hiába a stodal amit 2 hétig szedett, nem szedte fel maradéktalanul a hurutot így kapott mucoprontot. Hát jó lett volna túlleni az oltáson de nem baj. 2 hét múlva nekiduráljuk magunkat ismét.

Amúgy 3 hónap alatt hízott 700 g-ot most 9700 g és 76 cm. Nagyot nőtt azt érzem, mert a ruhái vagyis a body-ai egyre kisebbek. A scamp 74-est már lassan kiskanállal vesszük fel. Mondjuk rucink az van. Vettem most is neki 86-os rucikat hogy ne nőjük ki hipp-hopp.

A Dani ma volt focizni. Hát ott is nagy események várhatók. Lesz tó futás szülőkkel, Pilisvörösváron focitorna. Majd húsvét után már a füvesen lesz edzés szerda és csütörtöki nap. Na ennek annyira nem örülünk mert jó volt így hogy volt 1 szabad nap az edzések közt. Különben hétfő óta jár oviba és olyan sok német mondókát hozott haza hogy csak néztem, mert mostanában több szülővel is beszéltem és nem voltak szintén megelégedve az ovis tanulási szinttel. Nem tudom jobban megfogalmazni, de mind ha nem foglalkoztak volna a nemzetiségi oktatással és úgy egyébként is kicsit lapos volt az ovis élet. Erre most fellendültünk, aminek nagyon örülök.

Nincsenek megjegyzések: