július második fele

A dédi sajnos kórházban van. Nagyon beteg. Sokat látogatom és minig nagyon vár.

Ezen a képen még jól néz ki. De sajnos nem fordul felém a kamerába.Ez az utolsó közös képünk mert sajnos július 29.-én reggel 1/2 8 előtt 10 percel örökre elhagyott minket.

Kérlek dédi mindig vigyázz magadra és utunk során segíts minket.

Ez a két vers gyönyörű és elgondolkoztató:

Miért sirattok?
Hisz Isten arca volt,
mely símogatón,
hívón rám hajolt.

És én mentem...
S most fényözönben élek
És nem vagyok más
Csupán tisztult lélek.

Sziromhullás volt...
Árnyékom lehullt...
A szemetek hát könnybe
miért borult?

Ha emlegettek: köztetek leszek.
Ha imádkoztok: veletek vagyok.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok.
Emlékem így áldás lesz rajtatok.

Ne állj zokogva síromnál,

nem vagyok ott.

Nem alszom.

De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.

Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.

Én vagyok a napfény az érett gabonán.

Én vagyok a szelíd oszi eso.

Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,

ott vagyok minden hangban veled,

a csendesen köröző madár szavában,

de én vagyok a csillag is,

mely rád süt az éjszakában.

Ne állj hát zokogva síromnál,

nem vagyok ott.

Nem haltam meg.