2010. március 20., szombat

Dani beteg

Most hogy mindenki meggyógyult, a Dani betegedett le.

Történet:
Voltunk bicózni csütörtökön, ha már megjött a jó idő. Dani jól bírta a 6 km-ert, bár sokszor megállt pihenni. Ekkor még csak azt hittük nyüszis. Majd pénteken angolra és focira is bicóval mentünk. Focin is sokat nyüszizett.Nem akart még annyit sem futni mint szokott. Majd hazafelé a hegyre való bicótolás ami normál esetben 10 perc legalább 1/2 óráig tartott. Itthon fürdés után nem érezte jól magát, vacogott és már hőemelkedése volt. Reggel ismét és már a torkát is fájdította. A doktornéni szerencsére elérhető volt és délelőtt megnézte a nagyfiút. Sajnos tüszős-mandulagyulladása van. Így kap antibiotikumot és pihenés. Sajnos az erdőre sem mehettünk. El is volt picit kámpicsorodva a drága, de hősiesen tűrte, hogy nem szabad dolgokat tenni.
Szerencsére minden gyógyszert bevesz és milyen az anyai ösztön?! Délutánra már magas láza volt, de hál Istennek lement a lázcsillapítóra.

APetra nem érti mi van mert a Danival sokat szokott játszani és most nem lehet, de csak túléljük valahogy.

2010. március 10., szerda

15 hós oltás

Hát a 15 hós oltást sem kaptuk meg. A kisasszony jól van ahhoz hogy a betegek közé vigyem, azonban ahhoz nincs jól hogy megkapja az oltást. Sajnos hiába a stodal amit 2 hétig szedett, nem szedte fel maradéktalanul a hurutot így kapott mucoprontot. Hát jó lett volna túlleni az oltáson de nem baj. 2 hét múlva nekiduráljuk magunkat ismét.

Amúgy 3 hónap alatt hízott 700 g-ot most 9700 g és 76 cm. Nagyot nőtt azt érzem, mert a ruhái vagyis a body-ai egyre kisebbek. A scamp 74-est már lassan kiskanállal vesszük fel. Mondjuk rucink az van. Vettem most is neki 86-os rucikat hogy ne nőjük ki hipp-hopp.

A Dani ma volt focizni. Hát ott is nagy események várhatók. Lesz tó futás szülőkkel, Pilisvörösváron focitorna. Majd húsvét után már a füvesen lesz edzés szerda és csütörtöki nap. Na ennek annyira nem örülünk mert jó volt így hogy volt 1 szabad nap az edzések közt. Különben hétfő óta jár oviba és olyan sok német mondókát hozott haza hogy csak néztem, mert mostanában több szülővel is beszéltem és nem voltak szintén megelégedve az ovis tanulási szinttel. Nem tudom jobban megfogalmazni, de mind ha nem foglalkoztak volna a nemzetiségi oktatással és úgy egyébként is kicsit lapos volt az ovis élet. Erre most fellendültünk, aminek nagyon örülök.

2010. március 5., péntek

végre talán meggyógyultunk

Ma voltunk a doktornőné és gyógyultnak nyilvánította a két kicsit. Nagyon örülünk ennek. Már csak apa keéll hogy meggyógyuljon.

A Dani hétfőtől megy oviba. Kicsit el is van kámpicsorodva miatta de menni kell.Hiányozni fog nekem is. Bevallom olyan jól esik hogy csak velem hajlandó aludni délután.

Ma voltunk fodrásznál és a Dani olyan csini lett, persze a Petra haja is megrövidült elől. Nagyon aranyosak voltak. Képet majd rakok róluk.

A Dani ablakába ragasztottam húsvéti matricát. Olyan lelkes lett. Már csinálja a helyet hogy hova tojjon a nyuszi.

A Petra új huncutságot  tud. Nagyon kell figyelni rá mert mindenre fel tud mászni pl. kanapé, ágy, sámli stb.